Rövidebb nyitvatartás a NAV központi ügyfélszolgálatain

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal fővárosi és megyei központi ügyfélszolgálatai 2020. március 18-ától heti 25 órában várják az ügyfeleket.

A járványhelyzetben a NAV igyekszik minimalizálni az ügyfeleire és munkatársaira ható kockázatokat. A hivatal, az Operatív Törzs ajánlásaival összhangban változtat ügyfélfogadási gyakorlatán és a várakozókat ütemezetten fogadja. Ez azt jelenti, hogy az ügyféltérben egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat, ahány ügyfélszolgálati ablak nyitva van.

A székesfehérvári központi ügyfélszolgálat (Székesfehérvár, Mátyás Király krt. 4/B.) módosított nyitvatartása:

A martonvásári kormányablakban (Budai út 1.) működő NAV-ablak 2020. március 18-ától, a móri (Kapucinus tér 7.), enyingi (Szabadság tér 16/A), gárdonyi (Szabadság u. 20-22) kormányablakokban működő NAV-ablakok, a bicskei  (Szent István út 7-11.) és a sárbogárdi ügyfélszolgálati helyek (Hősök tere 2.) március 19-étől, a dunaújvárosi kirendeltség (Október 23. tér 12.) március 20-ától további intézkedésig zárva tart.

Az adóügyek döntő többsége elektronikusan is intézhető, ezért a hivatal kéri ügyfeleit, hogy válasszák az elektronikus vagy telefonos ügyintézést, elkerülve a személyes megjelenést és a sorban állást. A NAV általános tájékozatórendszere, a NAV Infóvonal a 1819-es telefonszámon hívható.