A pénzügyőrök egy olyan, román teherautót ellenőriztek, amely az okmányok szerint különféle ruhaneműket hozott Szlovákiából.  A plafonig pakolt, gondosan leragasztott „Orange” feliratú, egyforma méretű kartondobozokban gyermekszandálok voltak. Az aprócska lábakra illő „tipegőket” Spieder-Man emblémával és felirattal látták el, azonban a járőrökben felmerült a gyanú, hogy a cipőkön található figurák és a hozzájuk társított feliratok szerzői jogokat sértenek, amit a jogtulajdonos képviselője is alátámasztott. Megállapította, hogy a termékek mindegyike utánzat, melyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba.

A pénzügyőrök összesen 2300 pár, több mint 17 millió forint értékű gyermekcipőt foglaltak le. Szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény miatt kezdeményeztek büntetőeljárást.

A NAV kiemelt feladata, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi, vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek. A hamis ruházati termékek, vagy lábbelik esetében előfordul, hogy olyan vegyi anyagok kerülnek az emberi szervezettel kapcsolatba, amely akár az egészségre is ártalmas.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal