Nemzeti Adó- és Vámhivatal igazgatóságai

Bács-Kiskun megye Baranya megye Békés megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye Budapest Csongrád megye Fejér megye Győr-Moson-Sopron megye Hajdú-Bihar megye Heves megye Jázs-Nagykun-Szolnok megye Komárom-Esztergom megye Nógrád megye Pest megye Somogy megye Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Tolna megye Vas megye Veszprém megye Zala megye Észak-budapest Kelet-budapest Dél-Budapest
legfrissebb igazgatósági információk
Heves megye
Segítség az adószámla-kivonathoz

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Heves megyében október végéig mintegy 24 ezer adózót értesít levélben arról, hogy adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van. Idén a kivonat mellett „Észrevétel”, valamint „Csekk kérelem” nyomtatvány is található a borítékban az ügyintézés megkönnyítésére.

Heves megye
Még igényelhető az adókedvezmény

Az idén először a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészítette a magánszemélyek többségének a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét. Ha valaki a bevallási tervezetet május 22-ig nem hagyta jóvá, vagy nem módosította az adatokat, a tervezet automatikusan bevallássá vált. A nem érvényesített adókedvezmények igénybevételére még van lehetőség a bevallás önellenőrzésével.

Heves megye
Automatikus részletfizetési lehetőség a NAV-nál

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte az adószámla-kivonatok kiküldését az adózók részére. Azok a magánszemélyek, akik legfeljebb kétszázezer forint adótartozással rendelkeznek, és nem vállalkozók, valamint nem kötelezettek áfa fizetésére egyszerűsített részletfizetési kérelmet nyújthatnak be a NAV-hoz illetékmentesen. Az évente egyszer igénybe vehető kérelem révén automatikusan legfeljebb hat havi pótlékmentes részletfizetéssel rendezhetik a tartozásukat.

Békés megye
Dobozon bukott a szállítmány

Több mint kétezer doboz adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Dobozon egy személygépkocsiban. Az ügyben orgazdaság miatt indult eljárás.

Győr-Moson-Sopron megye
Kormányablakba költözik a NAV Csornán

Július 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csornai ügyfélszolgálata a kormányablakba költözik. Az ügyfelek a korábbi heti egy helyett négy nap intézhetik helyben adóügyeiket.

Somogy megye
Boo első sikeres akciója

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy megyei pénzügyőrei az M7-es autópálya sóstói pihenőjében egy bolgár furgont ellenőriztek. Az ellenőrzésen Boo, a frissen képzett szolgálati kutya segítségével megközelítőleg 2 000 doboz adózatlan cigarettát találtak.

Kómárom-Esztergom megye
A NAV levelet küld a tartozásról, túlfizetésről

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal október végéig mintegy egymillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van. Idén már a kivonat elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: mennyit kell fizetni, illetve mennyit igényelhet vissza.

Békés megye
Ellenőrzés a dinnyeföldeken

A nyári hónapokban a NAV munkatársai az út menti dinnyeárusítás mellett a dinnyeszedő alkalmazottak bejelentését is ellenőrzik.

Kómárom-Esztergom megye
Csalók küldenek értesítéseket a NAV nevében

Illetéktelenek küldenek a NAV nevében hamis értesítéseket abban a reményben, hogy bizalmas ügyféladatokat szerezzenek meg.

Békés megye
7,5 kiló vágott dohány az erkélyen

15 csomag, egyenként félkilós kiszerelésű finomra vágott dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Békésen egy nő lakásában. Az ügyben orgazdaság miatt indult eljárás.

Vas megye
„Sportszerű” szolgáltatások nélkül nem teljes a siker

Budapesten és környékén július 10. és 30. között az átlagosnál gyakrabban lehet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseire számítani. A legnagyobb forgalmú helyeken a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásokat vizsgálják a revizorok és a pénzügyőrök.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
NAV ügyfélszolgálat a kormányablakokban

A NAV munkatársai változatlan szolgáltatásokkal várják az ügyfeleket a kormányablakokban is.

Baranya megye
NAV ügyfélszolgálat a kormányablakokban

Baranyában egyszerre négy kormányablakban nyílik NAV ügyfélszolgálat. 2017. július 3-ától Komlón, Mohácson, Siklóson és Szigetváron is lehetősége lesz a megyében élőknek, hogy a Kormányhivatal kormányablakaiban intézzék adóügyeiket.  

Budapest
NAV Bulletin -Tájékoztató az igazgatóság tevékenységéről

Elkészült a NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága 2016. évi eredményeinek adó- és vámszakmai összefoglalója, a Dél-Budapest illetékességi területére vonatkozó NAV Bulletin. Tájékoztató kiadványunkból megismerhetőek azon sokrétű szolgáltató és hatósági feladataink, melyek hűen jellemzik az igazgatóság munkatársainak szakmai és erkölcsi lojalitását, valamint az adómorál javítása érdekében kifejtett törekvéseinket.

Vas megye
Nőtt a megbízható adózók száma

A tavalyi év végéhez képest húszezerrel több vállalkozás büszkélkedhet azzal, hogy megbízható minősítést kapott a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. A cégjegyzékbe bejegyzett, valamint az áfa-regisztrált adózókat érintő minősítési rendszer idei változásai mind a megbízható, mind a kockázatos adózói körre hatással volt.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
3 és fél helyett 10 tonnával közlekedtek

Többször ellenőriztek mobil súlymérővel a nyíregyházi zöldségpiacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a kormányhivatal munkatársai az elmúlt hetekben. A közös akcióban az EKÁER, az élelmiszerbiztonsági, illetve a közúti szállítási szabályok betartását vizsgálták.

Vas megye
Dolgos Vakáció

Békés megye
Cigi a lakásban, cigi az autóban

630 doboz adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Gyulán egy férfi lakásában és személyautójában. Az ügyben orgazdaság miatt indult eljárás.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
30 millió forint értékű cigit őriztek

Mintegy 30 millió forint értékű cigarettát hagytak hátra a menekülő csempészek a pénzügyőrök láttán a Beregsurány és Beregdaróc közötti zöldhatáron.

Győr-Moson-Sopron megye
Kockázatosak a hamis autóalkatrészek

Illegális szoftvereket, hamis termékeket foglalt le a NAV a társhatóságokkal közös ellenőrzéseken, amit a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesülete (JAF) is segített. A feltárt jogsértések a becslés alapján mintegy 67 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak.

Vas megye
Még két napjuk van a civilszervezeteknek

Hónap végéig kell elszámolniuk az 1 százalékos felajánlásokban részesült civil szervezeteknek. Csak azok a szervezetek kaphatnak jövőre szja 1%-os felajánlást, amelyek eljuttatják a NAV-hoz a KOZ közleményt május 31-ig. A NAV elektronikus levélben is felhívta a szervezetek figyelmét, nehogy valamely civilszervezet jövőre emiatt essen el a támogatástól.

Tolna megye
Rendkívüli ügyfélfogadás

Tájékoztatjuk Tisztelt ügyfeleinket, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna Megyei Adó és Vámigazgatóságának központi ügyfélszolgálata (Szekszárd, Arany János u. 5-11.) 2017. május 2-tól 2017 május 22-ig a személyijövedelemadó-bevallás közelgő határidejére tekinettel hosszabbított nyitvatartással fogadja az ügyfeleket.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Bevallás automatikusan

Vas megye
Bevallás automatikusan

Az új internetes e-SZJA felületen keresztül – mely a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról elérhető – a legegyszerűbb átnézni, elfogadni vagy akár kiegészíteni az szja-bevallási tervezetet. Sőt még az 1+1 százalékról dönteni is itt lehet a leggyorsabban hiba nélkül. A rendszer használatához csupán ügyfélkapus regisztráció szükséges, így akinek még nincs, mindig nem késő Ügyfélkaput nyitni.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Még nem késő

Fejér megye
Nyílt nap

Budapest
Hajrá 1% - Civil szervezeteknek segít a NAV

Nagy volt az érdeklődés a civil szervezetek részéről azon az Adózói Fórumon, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Fundraising Akadémiával közösen hirdetett meg az 1%-os felajánlásokkal kapcsolatban.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Részletekben is fizethető a személyi jövedelemadó

A fizetendő személyi jövedelemadóra és egészségügyi hozzájárulásra, ha összegük nem több mint 200 ezer forint, idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés az szja-bevallásban. Az első részlet megfizetésének határideje 2017. május 22.

Zala megye
Vásároljon a NAV-nál

Győr-Moson-Sopron megye
Részletekben is fizethető a személyi jövedelemadó

A fizetendő személyi jövedelemadóra és egészségügyi hozzájárulásra, ha összegük nem több mint 200 ezer forint, idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés az szja-bevallásban. Az első részlet megfizetésének határideje 2017. május 22.

Vas megye
Részletekben is fizethető a személyi jövedelemadó

A fizetendő személyi jövedelemadóra és egészségügyi hozzájárulásra, ha összegük nem több mint 200 ezer forint, idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés az szja-bevallásban. Az első részlet megfizetésének határideje 2017. május 22.

Somogy megye
Változik az ügyfélfogadás rendje

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szekszárdi, központi ügyfélszolgálata 2017. április 15-étől az alábbi új ügyfélfogadási rend szerint fogadja az ügyfeleket:

Baranya megye
Változik az ügyfélfogadás rendje

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatóságának pécsi, központi ügyfélszolgálata 2017. április 15-étől új ügyfélfogadási rend szerint fogadja az ügyfeleket.

Tolna megye
Változik az ügyfélfogadás rendje

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szekszárdi, központi ügyfélszolgálata 2017. április 15-étől az alábbi új ügyfélfogadási rend szerint fogadja az ügyfeleket.

Kómárom-Esztergom megye
Április 18-tól megváltozik a NAV tatabányai ügyfélszolgálatának nyitvatartása

2017. április 18-tól megváltozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi ügyfélszolgálatainak ügyfélfogadási rendje. Az új nyitvatartás Komárom-Esztergom megyében a tatabányai központi ügyfélszolgálatot érinti.

Kómárom-Esztergom megye
1 perc figyelem

Betegek gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, miközben az adózóktól csak néhány perc figyelmet igényel a felajánlás.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
1 perc figyelem

Betegek gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, miközben az adózóktól csak néhány perc figyelmet igényel a felajánlás.

Veszprém megye
Hamis kozmetikumok az EKAER hálójában

Mintegy ötmillió forint értékű hamis parfümöt találtak a veszprémi pénzügyőrök az EKÁER segítségével Kamond térségében.

Kómárom-Esztergom megye
Újabb őrzővédő láncolat vezetői buktak Baranyában

A NAV kommandósainak bevetésével és elfogásokkal kezdődött az a pécsi akció, amelyben a NAV pénzügyi nyomozói ismét egy vagyonvédelemmel és takarítással foglalkozó bűnszervezet vezetőit vették őrizetbe. A bűnszervezet csaknem másfélmilliárd forintot csalt el.

Tolna megye
1+1 % idén is felajánlható

Változatlanul lehetőségük van a magánszemélyeknek adójuk 1+1 százalékának felajánlására. A rendelkező nyilatkozat benyújtásának határideje 2017. május 22. A határidő utáni rendelkezések érvénytelenek.

Tolna megye
Még nem késő ügyfélkaput nyitni! Intézze szja-bevallását online!

Az is elérheti elektronikusan szja-bevallási tervezetét, aki csak ezután, de még május 22-ig nyit ügyfélkaput. Ügyfélkapu hiányában 12 ezren kérték március 16-ig a NAV-tól Tolnában, hogy postázza adóbevallási tervezetüket. Akik ezt a határidőt lekésték és ügyfélkapuval sem rendelkeznek, bevallási tervezetüket kikérhetik személyesen az adóhivatal ügyfélszolgálatain.  

Tolna megye
Nagy mennyiségű jelöletlen medvehagymát találtak a pénzügyőrök Tolnában

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna megyei pénzügyőrei az M6-os autópálya fácánkerti pihenőjénél egy magyar rendszámú kisteherautót ellenőriztek. A gépjármű átvizsgálásakor 150 kg jelöletlen, eredetigazolás nélküli medvehagymát találtak, amelyet átadtak a kormányhivatalnak.  

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Ne várd a májust!

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Két zsák dohány utazott a hátsó ülésen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 21 kilogramm igazolatlan eredetű vágott dohányt foglaltak le egy magyar férfitól Záhonynál. A férfit közúti ellenőrzésen buktatta le a rendőrség. Az ügyben orgazdaság miatt indult eljárás.

Kómárom-Esztergom megye
Még mindig nem késő ügyfélkaput nyitni

Eddig 16 ezren kérték Komárom-Esztergom megyében a NAV-tól, hogy postázza adóbevallási tervezetüket. Az ügyfélkapuval rendelkezőknek ezt nem kell kérniük, ők online elérhetik szja-bevallási tervezetüket, akár okostelefonon is.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Háznál csencselő orgazdák buktak Borsodban

Háznál árulta a csempészcigarettát és vágott dohányt az a két férfi, akiket a NAV pénzügyi nyomozói füleltek le Mezőcsáton. Több mint négy millió forintnyi dohányárut foglaltak le. 

Baranya megye
Az EKÁER buktatta le az ablakost

Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer adatainak elemzésekor figyeltek fel a NAV baranyai munkatársai egy nyílászáró kereskedelemmel és beépítéssel foglalkozó adózóra, aki az általános forgalmi adó bevallásaiban forgalmat nem szerepeltetett, ám jelentős mennyiségű anyagot vásárolt.  

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Tesztoszteron készítményeket csempészett az ukrán sofőr

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei igazolatlan eredetű tesztoszteron termékeket találtak Záhonynál. A több ezer fiolát és tablettát egy olaszországi megrendelőnek szállította az ukrán sofőr

Somogy megye
Készpénzben befizette 4 milliós tartozását

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy megyei pénzügyőrei egy távol-keleti termékeket forgalmazó vállalkozót vizsgáltak. A cég telephelyének ellenőrzésekor kiderült, hogy jelentős, több mint 4 millió forintos adótartozással rendelkezik, amelyet a helyszínen készpénzben megfizetett.  

Somogy megye
A nyugdíjas vállalkozók is interneten küldik a bevallást

A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozóknak január 1. óta elektronikusan kell benyújtaniuk bevallásaikat, adatszolgáltatásaikat. Ez a szabály a február 27-ig benyújtandó személyijövedelemadó-bevallásra is vonatkozik.  

Sikeres audit

Heves megye
Bankkártyás adófizetés a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) fennálló adótartozást többféleképpen meg lehet fizetni: átutalással, készpénz-átutalási megbízással (csekken), valamint ügyfélszolgálatainkon bankkártyával is.

Kómárom-Esztergom megye
Egyre többen támogatják a diákokat és az állatmenhelyeket

Komárom-Esztergom megyében is megérkeztek az 1 százalékos felajánlások a civilszervezeteknek, leginkább az iskolai alapítványok, állatmentő alapítványok támogatása nőtt.

Somogy megye
Fokozott ellenőrzés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai fokozottan ellenőrzik a piacokat, vásárcsarnokokat a következő hetekben.  A nyugtaadás vizsgálata mellett az ellenőrzések kiterjednek az alkalmazottak bejelentésének vizsgálatára és akár az áruk eredetének ellenőrzésére is.

Baranya megye
Célkeresztben a szabálytalankodók

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal baranyai munkatársai a következő hetekben fokozottan ellenőrzik a piacokon, vásárcsarnokokban árusítókat. A NAV munkatársai különösen a nyugtaadást és az alkalmazottak bejelentését vizsgálják, de sor kerülhet pénzkészlet és árueredet ellenőrzésre is.  

Somogy megye
Mindennel bukott

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy olyan kamiont állítottak meg, amely minden lehetséges szabályt megszegett: a kamion és a pótkocsi nem rendelkezett érvényes forgalmi engedéllyel, sem hitelesített tachográffal, az áru saját számlás áruszállítói engedéllyel, a sofőr pedig jogosítvánnyal és még az útdíjat sem fizették be.  

Zala megye
Hirdetmények

Veszprém megye
Botrányos körülmények a parti büfében

A szeptemberi nyárias melegben is folytatták a Balaton-parti ellenőrzéseket a NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának adóellenőrei.

Vas megye
A lakáskiadás után adózni kell

Különbséget kell tenni a hosszabb időre szóló ingatlan-bérbeadás és a rövid távú, néhány vendégéjszakára szóló szolgáltatás között. Míg az egyiknél nem, a másiknál kötelező az adószám.

Somogy megye
1,5 milliós napi bevételt foglaltak a végrehajtók

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtói Somogy megyében közös ellenőrzéseket végeztek a revizorokkal és pénzügyőrökkel. Az együttműködés eredményeként több mint 3,7 millió forint adótartozást hajtottak be, amelyből egy adózó 2 nap alatt 3 millió forintot fizetett meg.

Somogy megye
A felhívás ellenére is feketén működött

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak a szálláshely-szolgáltatók ellenőrzésére a nyári szezonban. Az akció célja a magánszemélyek lakás, szoba kiadás szabályosságának ellenőrzése. A széleskörű tájékoztatás ellenére vannak, akik adószám nélkül feketén adják ki apartmanjukat, nyaralójukat.

Somogy megye
Ismét húst talált az EKÁER

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Mike külterületén egy hűtőautó ellenőrzésekor igazolatlan eredetű húst találtak. A húsok és húskészítmények az eredetüket igazoló irattal nem rendelkeztek, bizonyos termékek nem voltak felcímkézve, ezért a kormányhivatal elrendelte a megsemmisítésüket.

Somogy megye
Illegális fém az udvarban

A Somogy megyei Adó– és Vámigazgatóság járőrei fémkereskedelmi ellenőrzést folytattak le. Az ellenőrzés súlyos szabálytalanságot tárt fel, mely során csaknem 5 tonna fémet foglaltak le.

Baranya megye
e-NAV

Az elektronikus ügyintézésre kötelezetteken túl bárki intézheti adóügyeit elektronikusan. Ehhez csak ügyfélkapus regisztráció kell, ami pár perc alatt elintézhető a NAV bármelyik ügyfélszolgálatán.

Baranya megye
Biztosítási intézkedés a tartozásbeszedés hatékony eszköze

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy 10 milliós tartozás beszedése érdekében a gazdálkodó 5 ingatlanára jegyeztettek be végrehajtási jogot. Mivel tevékenysége folytatásához tehermentes ingatlanokra volt szüksége, a vállalkozó azonnal rendezte a tartozását.  

Somogy megye
Igazolatlan eredetű húst talált az EKÁER

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Barcson egy szlovén hűtőautó ellenőrzésekor 580 kilogramm fagyasztott gyros húst találtak. A húskészítmény sem engedéllyel, sem az eredetét igazoló irattal nem rendelkezett, ezért a kormányhivatal lefoglalta és elrendelte a megsemmisítését.  

Veszprém megye
Adózatlan alkoholtermékeket árultak két balatoni panzióban

A NAV veszprémi pénzügyőrei Balaton-felvidéki panziókat ellenőriztek. Az ellenőrzésekben részt vett a NAV Szakértői Intézetének mobil laborja is, amely a panziókban található alkoholtermékeket ellenőrizte.

Veszprém megye
Súlyos szabálysértések egy sörözőben

Több, önmagában is súlyos jogkövetkezményekkel járó törvénysértést tapasztaltak a NAV munkatársai egy balatoni vendéglátóipari egységben.

Baranya megye
Az adótartozás beszedésében is segít az EKÁER

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai EKÁER-adatok alapján egy jelentős összegű tartozással rendelkező vállalkozás székhelyén foglaltak le ingóságokat több mint 3 millió forint értékben.

Baranya megye
Diák-önkormányzati napon volt a NAV

A Pécsi SZC Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolája és Szakiskolája (KIVISZ) tanulói a diák-önkormányzati nap egyik programjaként találkozhattak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársaival egy intézkedéstaktikai bemutató és egy adózási vetélkedő keretében.

Somogy megye
Csomagnak álcázták a csempészárut

  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az M7-es autópályán egy román rendszámú kamionban 724 liter alkoholterméket és 83 karton adózatlan cigarettát találtak. Az ügyben több mint 2,8 millió forint jövedéki bírságot szabtak ki.  

Somogy megye
A NAV segít az Ügyfélkapunyitásban

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai segítenek az Ügyfélkapunyitásban. Az ügyfélfogadási idő mellett egyeztetett időpontban és helyszínen, például a munkahelyeken várják azokat az adózókat, akik még nem rendelkeznek Ügyfélkapuval.

Baranya megye
Csempészcigaretta a lökhárítóban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Udvar térségében 930 doboz adózatlan cigarettát foglaltak le egy szerb gépjárműben kialakított rejtekhelyekről. Az ügyben orgazdaság miatt indult eljárás, valamint a pénzügyőrök 1 millió forint jövedéki bírságot is kiszabtak.

Baranya megye
Csempészcigaretta a gáztartályban

A Nemzeti adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az udvari határátkelőhelyen 420 doboz adózatlan cigarettát foglaltak le egy gépjármű gáztartályából. Az ügyben költségvetési csalás elkövetése miatt indult eljárás, valamint félmillió forint jövedéki bírságot is kiszabtak a pénzügyőrök.

Baranya megye
Udvaron maradt a Mercedes

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai pénzügyőrei az udvari határátkelőnél adótartozás miatt lefoglaltak egy magyar rendszámú, Mercedes típusú személygépkocsit, amelyet egy bosnyák sofőr vezetett.

Baranya megye
Alkohollal bélelt tartályok

A NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatóságának járőrei az 56-os számú főúton, Udvar belterületén közúti ellenőrzés során egy szerb személygépkocsi gáztartályában és üzemanyag tankjában összesen 278 liter alkoholt találtak.

Baranya megye
A hatékony tartozásbeszedés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai pénzügyőrei egy Németországból behozott személygépkocsi forgalomba helyezéséhez kapcsolódó regisztrációs adóeljárás alkalmával találtak jelentős összegű adótartozást egy magánszemélynél. A tulajdonos önként kifizette a 2,3 millió forintos tartozását.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Razzia a piacon

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Vodkává vált a sör

Somogy megye
Pihenés közben vezette a kamiont

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei közúti ellenőrzéskor manipulált tachográf-adatokra bukkantak egy magyar kamionban az M7-es autópálya egyik pihenőjénél. A mágnessel manipulált tachográf-adatok miatt 800 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki a gépjárművezetőnek.  

Somogy megye
Trükkös csatornatisztító

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy megyében egy csatornatisztító vállalkozást ellenőrzött. A vizsgálat során az egyéni vállalkozónál 48 millió forint eltitkolt bevételt állapítottak meg és 93 millió forint mulasztási bírságot és késedelmi pótlékot szabtak ki.  

Somogy megye
Moldáv csempészcigi a román autóbuszban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei az M7-es autópályán egy román rendszámú autóbuszban 111 karton adózatlan cigarettát találtak. Az ügyben több mint 1,2 millió forint jövedéki bírságot szabtak ki.  

Baranya megye
Éjszaka bátrabbak az adózók

A NAV dél-dunántúli régiójának munkatársai a nyári akcióban közel 1800 ellenőrzésből 300 esetben állapítottak meg szabálytalanságot. Az éjszaka végzett ellenőrzéseken minden adózó mulasztott. A kiszabott bírság összege eléri az 50 millió forintot és 11 esetben kerül sor üzletlezárásra.

Baranya megye
Új adatok bejelentése

A munkáltatók és kifizetők által bejelentendő adatok köre bővül.

Baranya megye
Így adózunk 2016-ban

A 2016-os adótörvények legfontosabb, magánszemélyeket érintő változásai.

...Korábbi hírek