Az OLAF az Európai Csalásellenes Hivatal francia elnevezésének (Office Européen
de Lutte Anti-Fraude) rövidítése. A Bizottság 1999-ben hozta létre az OLAF-ot,
melynek alapvetően hármas küldetése van: a csalás- korrupció, illetve egyéb pénzügyi
vonatkozású jogellenes tevékenységek elleni harcával védi az Európai Unió pénzügyi
érdekeit; az uniós tisztviselők által elkövetett súlyos kötelességszegések akár
fegyelmi, vagy büntetőjogi felelősségre vonást is eredményező kivizsgálásával
védi az európai intézmények szabályszerű működésébe vetett bizalmat; illetve támogatja
az Európai Bizottságot a csalás-megelőzési és felderítési stratégiák, eljárások
kidolgozásában, fejlesztésében és megvalósításában.
AZ OLAF létrehozásakor kialakított jogi szabályozás biztosítja a szervezet számára
azt a feltétel és eszközrendszert, amelynek segítségével az OLAF az uniós költségvetést
érintő visszaélések feltárását célzó adminisztratív vizsgálatokat folytathat le.
Az egyik legfontosabb feltétel ehhez a tevékenységhez az OLAF számára biztosított
függetlenség.
Az OLAF kizárólag olyan ügyekben járhat el, amelyek uniós forrásokkal hozhatók
összefüggésbe. Természetesen ugyanez vonatkozik a korrupció elleni küzdelemre
is, amelynek keretében az OLAF olyan ügyeket vizsgálhat, amelyekben uniós alkalmazottak
részvétele merül fel.
Napjainkban az illegális tevékenységek szó szerint nem ismernek határokat, hiszen
vannak olyan visszaélési típusok, amelyek eleve nemzetközi viszonylatban értelmezhetőek.
Az OLAF szerepe kiemelkedik ezen határokon átnyúló ügyek kivizsgálása esetében,
amikor elengedhetetlen a tagállamok nyomozó és egyéb szervezeteinek a szoros együttműködése,
amely hatékonyságát az OLAF segítheti információgyűjtés,- és szolgáltatás révén,
illetve a tagállamok illetékes szervei együttműködésének és az együttműködése
koordinálásának lehetővé tételével.
Az OLAF tevékenységének bemutatása
Az OLAF függetlenségének egyik legfontosabb eleme, hogy a főigazgató a vizsgálatok
lefolytatását saját hatáskörben rendelheti el. A külső és belső vizsgálatok kezdeményezésével
és lefolytatásával, illetve az egyes vizsgálatok lefolytatását követően a jelentések
összeállításával kapcsolatosan nem kérhet és nem fogadhat semmilyen utasítást
tagállami, vagy uniós intézményektől, szervektől, hivataloktól vagy az egyes országok
kormányaitól.
A függetlenség megerősítése érdekében az OLAF tevékenységét rendszeresen egy,
a Hivatal tevékenységi köreit jól ismerő, magas képzettségű külső személyekből
álló Felügyelő Bizottság ellenőrzi. A Felügyelő Bizottság a vizsgálati feladatkör
ellátásának rendszeres figyelemmel kísérésével erősíti meg a Hivatal függetlenségét.
Saját kezdeményezésére vagy az igazgató felkérésére véleményt nyilvánít a Hivatal
tevékenységeiről anélkül, hogy a folyamatban levő vizsgálati eljárások végrehajtásába
beavatkozna.
-
Belső vizsgálatok
Az OLAF az EU költségvetését érintő visszaélések felderítése érdekében adminisztratív
vizsgálatokat végezhet az EU intézményeiben, testületeinél és szerveinél. A Hivatal
felelős a hivatás körében elkövetett jogellenes cselekményekhez kapcsolódó jelentős
tények felderítéséért is.
-
Külső vizsgálatok
Az Európai Unió intézményein kívül a Hivatal tagországokban, illetve megállapodások
alapján harmadik országokban is végezhet adminisztratív vizsgálatokat, amelyek
célja általában olyan ügyek felderítése, amelyek esetén az EU pénzügyi érdekeit
sértő illegális tevékenységek több országot érintenek. Az ilyen, „nemzetközi”
vonatkozású ügyek sikeres és teljes körű kivizsgálásához az OLAF oly módon járulhat
hozzá, hogy elősegíti az egyes nemzeti szervezetek/hatóságok együttműködését,
koordinálja a megszerzett információk cseréjét, illetve támogatja az egyes vizsgálati
tevékenységek végrehajtását.
-
Vizsgálati módszertan
Az OLAF küldetését teljesen függetlenül lebonyolított belső és külső vizsgálatok
végrehajtásával teljesíti. Szoros és rendszeres együttműködést alakít ki a tagállamok
illetékes hatóságaival tevékenységeik összehangolására. Az OLAF a szükséges támogatással
és technikai ismeretekkel segíti a tagállamok csalásellenes tevékenységét. Részt
vesz az Európai Unió csalásellenes stratégiájának kialakításában, és a szükséges
kezdeményezésekkel hozzájárul a kapcsolódó törvények megerősítéséhez.
-
Tagállami partnerkapcsolatok
Az OLAF nemzeti partnereivel (nyomozóhatóságokkal, rendőrséggel, jogi és közigazgatási
szervekkel stb.) együttműködésben minden tőle telhetőt megtesz a bűnözők és a
csalók kézre kerítése érdekében. Több olyan eredmény is született már, melyekben
a csalásokat és más szabálytalanságokat az OLAF közreműködésével derítették fel
a nyomozóhatóságok.
-
Vizsgálók
Az OLAF vizsgálóbiztosai általában korábban nemzeti nyomozóhatóságoknál dolgoztak,
s így az OLAF több szakterületet átfogó ismeretekkel rendelkező vizsgálókkal rendelkezik,
melynek köszönhetően átfogó és valamennyi ágazatot (rendfenntartási, törvénykezési,
pénzügyi, vám- és mezőgazdasági területeket stb.) felölelő szemléletet képes alkalmazni.
Emellett szoros partnerkapcsolatban áll a nemzeti nyomozóhatóságokkal, amely elemi
fontosságú az Európai Unió pénzügyi érdekeit károsító csalók és bűnözők elleni
küzdelemben.
OLAF szervezeti felépítése: Szervezeti_ábra
Hírek: Az_OLAF_új_szervezeti_felépítése
Az Európai Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás vagy a korrupció gyanújáról bármelyik
hivatalos nyelven lehet tájékoztatni az OLAF-ot a honlapon található lehetőségek
valamelyikének igénybevételével:
http://ec.europa.eu/anti_fraud/contacts/index_en.htm